Amikor a hiper átver

Fel vagyok háborodva. Baromira! Egy hete kinéztem magamnak a cora-auchan szórólap címoldalán a Ricco nevezetű csokis jégkrémet. Azt terveztem, hogy harmincat is veszek belőle, mert egyszer már kóstoltam, és ha azt mondom, hogy 59 forintért csúcsmagnum, akkor még nem is túloztam nagyot. Gondoltam, jól betáraztok maganak forró nyári napokra a kedvencemből. Reményekkel telve mentem a budakalászi corába tegnap reggel. REGGEL! Hogy legyen, bár amit eddig a cora meghirdetett, az volt is. Azt hiszitek, hogy a kedvenc jégkrémemet megkaptam? Nagy szart. Azt kaptam. A hűtőben az akciós nap kezdetén két nyomorult árválkodott, az egyik agyon volt nyomva, a másiknak szakadt volt a papírja. Hogy a jó büdösét  annak, aki meghirdette! Zagson vazze, elmegyek én a helyi úristenhez is a jégkrémemért. Eljutatottam az információs csajig. Kérdeztem, hol a jégkrémem? Telefonált, két helyre, azt mondták, jön nemsokára egy kamion, lehet, hogy azon lesz. Na, mondom magamban, a fene belétek, hogy átvertetek, de majd holnap... Ez van ma. Szerintetek ma volt jégkrém? Nem volt! Hogy tovább bosszantson a dolog, akárhová mentem ma, mindenhol a kurva jégkrém vigyorgott rám az óriásplakátokról. Keményen átdobtak a palánkon, mint macskát szrni.. Ezt meg lehet tenni a vásárlókkal? Én boldogan öleltem volna magamhoz jó sokat ebből az áruféleségből, de ezt nem tehettem meg, mert ugyan meghirdették, de hozzájutni nem lehetett. Nem is értem... akkor mi a francért hirdetik?

Babakocsis, tolószékes! Ha nem tudsz felmászni, ne utazz, ennyi!

Szentendrei HÉV

A szentendrei HÉV vonalát pár éve újították fel. A vonalat, nem a kocsikat, mert a kocsik nem tudom hány évesek, a környéken lakó középkorú ismerőseim  még ezzel jártak iskolába, ami nem most volt. Nem akarok a BKV zsebében turkálni, de hova a búsba költik el a csillagászati jegy- és bérletárakból illetve az államtól évente befolyó lóvét? Jó, nem tudhatom, hogy hova, nyilván. De ha én egy gyakran HÉV-en utazó anyuka lennék, akinek babakocsival kellene felszállnia a kocsiba, akkor agyvérzést kapnék, tekintve, hogy babakocsival ember legyen a talpán, aki felküzdi magát erre az ócska szarra. Még egy pasinak is kemény lehet felpakolni egy huszonvalahány kilós, rosszul fogható terhet ilyen magasságba, egy nőnek meg szinte lehetetlen. Egyedül. Van olyan kocsi, ahol nincs kapaszkodó az ajtó nyílás közepén, azt találták ki babakocsinak, bicajnak, és tolókocsinak. Könyörgöm! Tolókocsinak? Kiugrik a kerekesből a mozgássérült, feldobja a szerelvényre, aztán utánaugrik? Vagy hogy? Megyünk Európa felé, mi? Ahogy Kern mondta valamelyik Bujtor filmben. Csak az a baj, hogy Európa fut előlünk, sose érjük utol.

Nem tudom, mibe kerülne vonatonként egy-egy kocsi egy-egy ajtaját akadálymentesíteni, de biztosan több pénzt költenek el baromságokra, mint amennyibe ez fájna a BKV-nak. Babakocsis, tolókocsis ne utazzon hévvel? Le vannak ejtve? Vagy reménykedjünk mások segítőkészségében?

De nézzük az emberi reakciókat két hévezés alkalmával.

Első esetben babakocsival és persze a babakocsiban 12 kilós babával próbáltam felszállni. Megemeltem egyedül a babakocsit, hogy felrakom, de nem sikerült. Épp készültem kemény belső káromkodások közepette lemondani a tervemről, amikor egy idős úriember megszánt, és segített. Tény, hogy nem az "akadálymentesített" kocsira akartam felszállni, de tökmindegy, oda sem tudtam volna. Amikor sikerült feljutnunk, rájöttem, hogy jó nagy szarban vagyok, mert le is kell másznom innen valahogy. Körülnéztem, de nem volt egyetlen segítőkész arc sem a környéken.  Aztán mégis. Egy középkorú hölgy a hátam mögött megkérdezte, hogy leszállunk-e, és közölte, hogy szívesen segít. Nem is kellett könyörögnöm. Visszafelé egy biztonságiőr külsejű pasast kértem meg, ő nem ajánlkozott, még akkor sem, amikor látta, hogy küzdök a felmászással, de mindegy, végül segített.

Második eset: okosabb voltam, nem próbálkoztam babakocsival, csak a kétéves baba jött saját lábon, és  felfegyverkeztem egy nagymamával is. Könnyedén felszálltunk természetesen, (mondjuk nagyinak nagyot kellett lépnie a fájós lábával) gyerek az ölben, mert ugye nem tudja még megtartani magát, ha elindul a HÉV, de hopp, akik gyorsabbak voltak nálunk, sietősen leültek, mi pedig állhattunk az ajtónál, mert nem volt több hely. A megállóban egy bácsi lesegített a HÉV-ről, amire kivételesen nem lett volna szükségem, de kedves volt tőle, úgyhogy jól megköszöntem, hogy a kezét nyújtotta. Visszafelé senki nem segített semmit, de igazából nem is vártam el, mert babakocsi nélkül egészen flottul lehet mozogni.

No. Összegezve a tapasztalatokat, az idősebb emberek segítőkésznek mutatkoztak, babakocsival, tolószékkel lehetetlen felszállni segítség nélkül, és ideje volna gondolni a sok okoskodás közepette arra is, hogy értelmes, hasznos dolgokra is költsenek az illetékes elvtársak némi pénzt.

Ha elbénáztad, szívjál!

A fotó illusztráció. Sajnos.

Mai termés. Hazánk legnagyobb, ezáltal talán legvizesebb fejű bankjával gyűlik meg a bajom, és azért mondom, hogy gyűlik, mert még nincs lezárva a téma, ha minden jól megy, ma sikerül, ha nem, akkor akár hetekig is eltarthat a folyamat. A következő történt: rossz, már nem létező számlaszámra utaltam egy összeget interneten, amit azonnal észre is vett az, akinek a pénzt küldtem, és értesített róla, hogy az a bankszámla le van zárva, vissza kellene szedni a pénzt gyorsan, még biztos, hogy nem könyvelték le.

No, és itt kezdődött a buli. Egyrészt kerestem egy telefonszámot a bankfiókomhoz - nem vagyok napi kapcsolatban velük, ezért nincs privát ügyintézős, csókos számom - de a weboldalukon csak központi számot találtam. Oké, felhívtam, kivártam a zenélést, a gépi tájékoztatásokat az engem egyáltalán nem érdeklő dolgokkal kapcsolatban, majd megnyomtam a megfelelő gombot. Ekkor egy női hang kezdett beszélgetni a vonal túlsó végén, csak az volt a baj, hogy nem velem. Így szerencsésen, gyakori hallózás közepette meghallgathattam egy másik - egyébként csókos - ügyfél hitelhezjutási lehetőségeit. Hamar kiderült, hogy én hallom a bankárt, ő nem hall engem. Letettem, újrahívtam, közben ment az idő. Ez esetben felvette egy másik nő, aki közölte, hogy nem tudom visszahívni a pénzemet a neten. Nem tűnt nagyon segítőkésznek, olyan érzésem volt, hogy azt gondolja, ha elcseszted, szívjál, így jártál. Aztán talán a  letört hangomat hallva megenyhülhetett, mert adott egy tippet. Azt mondta, úgy tudom visszakapni záros határidőn belül a pénzemet,  ha a mai napon bemegyek a saját fiókomba, és visszakérem. Egyébként  automatikusan visszaküldik a számlámra. Jó esetben pár nap alatt lezajlik az egész, de számíthatok akár több hetes átfutási időre is. Mondja már meg nekem valaki, hogy miért ülnek a lezárt, vagy nem létező számlára érkező pénzemen? És pl. miért nincs egy nyomorult moduljuk hogy ha én rossz helyre utalok a neten, akkor szól a gép, hogy az utalás nem lehetséges, mert a számla nem létezik? Megjegyzem, hogy az én bankom és ahová a pénzt hibásan utaltam egy és ugyanaz a cég. Tehát még ráadásul saját bankon belüli is a sztori. Miért nem utalják vissza azonnal? Miért nem utasítják el az utalást?

Kukában végzik a rozzant vackok?

A fotó illusztráció

Ha már ilyan jól belefogtam a hipermarket fikázásba, akkor folytatnám azzal, amelyik épp madaras teszkóvá változik. Próbálta már valaki tolni a cora bevásárlókocsijait? Elképesztő, hogy ezeket a kocsikat alig 10 év alatt egyszer sem újították fel, vagy ha mégis, akkor jól titkolták, mert abszolút tolhatatlanok. Ha az ember alaposan megpakolja, még irányítani sem lehet őket, a - ráadásul mindig rossz irányba lejtő - parkolóban. Velem rendszeresen előfordul, hogy vörös fejjel erőlködök, majd' bele szakadok, mégsem tudom arra tolni ezt a szart, amerre én akarom. Kanyarodni lehetetlen, egyenesen meg ha beindul, akkor megállíthatatlan. Legutóbbi vásárlásomkor véletlenül belerúgtam az egyik kerekébe (tényleg véletlen volt, nem dühömben tomboltam, siettem, és gyorsabb volt a lábam, mint a bk. kereke), és felszakadt a lábujjam. Nem részletezem a káromkodást, amit akkor nyomtam el magamban, mert elnyomtam, hiszen én egy kedves, törékeny ember vagyok. Szerencsére fekete papucs volt rajtam, mert a világosból a vér nem tudom, hogy jött volna ki. Megkérdeztem egy eladót, hogy ha auchan lesz a cora, vajon lecserélik-e a bevásárlókocsikat? Azt felelte mélabúsan, hogy még azt sem tudja, vajon őt lecserélik-e, nemhogy a kocsikat. Látszott rajta, hogy nem izgatja a tolhatatlan kosarak sorsa.  Nos, én izgatottan várom, hogy megújulnak-e a kocsik? Ha igen, akkor örülni fogok a váltásnak, tekintve - ha nem számolom az időnként rettenetesen bunkó eladókat - hogy a zöldség-gyümölcs választék szélesebb, a pékáru finomabb, a húsok frissebbek. De legalábbis annak látszanak. Mélyen remélem, hogy ez esetben a látszat nem csal. Bár egyes cora termékeket sajnálok, mint például az üveges pizza szószt, ami verhetetlen a maga nemében.

Amikor a hipermarketben paraszt az eladó

A fotó illusztráció

Meg kell mondanom, hogy a kiábrándult, dagadt, elkeseredett, munkaundoros középkorú eladónőktől mentsen meg az isten mindenkit! Mondom ezt úgy, hogy egy kedves, törékeny ember vagyok, akire ha mosolyognak visszamosolyog, és nem azért mert hülyének születtem, hanem mert jólesik. Most is udvarias kismosollyal kérdeztem a dagadt, kiábrándult pcsát, hogy ugyan mennyibe kerül az a rohadt fürdőruha, amit leszedtem egy állványról, amikor  - egyrészt úgy nézett rám, mint egy darab szarra, másrészt legörbült a ráncos, bajszos pampulája széle - odaröfögte, hogy fingja sincs, az ott az ő pakoló állványa, mit turkálok én azon, pláne, hogy be sincsenek árazva, nem látok? Hát honnan az anyámból kellett volna tudnom, hogy az az ő pakolóállványa, mikor pont úgy nézett ki, mint az összes többi, csak az árak voltak lesajnálva róla? Na, nem maradtam adósa, aggodalomra nincs ok, de bántott a parasztság. Értem én, hogy szar lehet ötvenvalahány évesen egy multi hatvanezredik csicskájának lenni, de ne rajtam töltse már ki... A képen látható indiai kereskedőnek például biztosan még szarabb az élete, sőt, van olyan is, akinek  még az indiai kereskedőénél is szarabb... Szóval ha valaki egy pokrócmodorú bajszos banyával találkozik a dunakeszi ósanban, gondoljon eme bejegyzésemre. Milyen kár, hogy ha akarok, ha nem, kénytelen vagyok magyar módra fikázni, mert bőven van mit. Pedig tényleg kedves és törékeny vagyok...